Munkaszombati ügyelet. Dög fáradt voltam. Hajnal 1:15-kor keltettek, mert a mentő vakbelet hozott. 15 éves gyereknek fél napja fáj a hasa... (Mellesleg tényleg az volt, reggel 25 perc alatt ki is vettük neki.) Visszafeküdtem, de nem tudtam már aludni. 02:20-kor megint telefon. A másodikon az ESBL-es sárga Mama. A tr-s nővér kissé szégyenkezve mondja, hogy csak most járt erre, és már egy kicsit hideg. Hát így már csak annyi volt a kérdés, hogy mennyit írjunk a papírra. 02:00-lett.("Jó lesz így, nem kell annyit várni a hullaszállításra...")
Nem is az a lényeg. Hanem hogy életemben először vénát preparáltam. (10 év alatt... nem rossz) A lányok nem tudtak vénát szúrni, az intenzíves meg nem vállalta, mert 5 napja 5,2-es volt az INR. Így aztán nekiálltam. Letakartuk a fejét, de alig szuszogott már. Gondolhattam volna, hogy hiába fáradozunk. Illetve hát gondoltam, de úgy voltam vele, hogy muszály, mert ki tudja mennyi van még hátra. Erről ennyit.
Ja: nem csak ennyi. Délelőtt még CPR-ben is voltam. Acut has a krónikusról. Több napos panaszok, melaena (bár ezt az ottaniak nem észlelték). Tegnap minden negatív, ma szabadlevegő a hasban. A műtőig már nem jutottunk vele. Szóltak, hogy baj van, egyből hívtam az ITO-t. Gyorsan intubálták, én nyomtam a mellkasát. Vagy három bordát eltörtem. Volt DC is. A pupillák szűkek maradtak. (Az egyik szeme üveg volt.)... Lehet a másik is.
Most már mind1. Holnap megyek a szekcióra. Fogadtunk, hogy mi volt. Szerintem mesenteriális, a kr szerint diverticulum perforáció. (Haha)
Meg azt is most látom, hogy Bill énekelt az előző posztban. Szegény pont aznap kapott szívinfarktust.
